Cirkusz a köbön

Csak éjszaka járok busszal,nappal metró, aluljáró.A haladás mindig esetleges.Az arcom rázkódik az üvegen,bérletek vesznek körülés megtett utak.Mindenki elhallgat.Az aszfalton kijelölt vonalakmutatják az utat,ne tudja senki, hovámegyünk.

András azonnal ajtót nyitott a csöngetésre és vigyorogva betessékelte Évát. - Na mi van Baba? Pasi-para?- kérdezte a férfi baráti gúnnyal. Andráshoz, amolyan csont és bőr, szöveg és morfémák, hangzók és ajkak, de valahogy mégis, őszinte természet lévén, bátran…

Idővel minden megfeszül, elveszti a korok rugalmasságát és köhögni kezd.Először a hangok változnak meg. A hörgők görcse aztán füstösráncokat rajzol a testre,szürkére festi az ujjakat, napokat, a tintát a papíron.Reggelente körberajzolom magam,a testem az emlékezet…

A telefon mindig félrekapcsol,ha én hívlak,csak sercegést lehet hallani,néha valaki dúdol.A munkatárs jelentkezik,gombokat rendel a távolsághoz.Idegenségem a hallgatás,nincs mondatom,amit beékelhetnéka kagyló réseibe.

A macskám elhidegült tőlem.Nem kapar kanapét, almot, ajtót.Ha enni adok nekiidegen tálba csepegtetekegy kusza csomónak mártást, húst.Le kellene rövidíteni a sétáimat,mert idézhető lettem, mint egy szellem.Ha megkarmol, nem vérzik a lábam:esténként szárazra nyalom a konzerveket.